RMSR 2013 - második fejezet

2013.10.24. 22:42

 Előző részünk tartalmából.

  

RMSR_2013_2 006_KA.jpg  

 A folytatásban még kedden este célba ért a B2 (Michele Galli, ITA), amiben nem az volt a pláne, hogy hetedikként futottak be, hanem hogy átvették a vezetést a korrigált idők alapján felállított sorrendben. Nacho Postigo (ESP), navigátor: számos kulcsfontosságú momentuma volt a versenynek, ezeket mind jól kezeltük, ezért nyújtottunk ilyen kiváló teljesítményt. Nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy a második éjszakán tönkrement az összes elektronikai berendezésünk (ezzel nem csak ők voltak így), úgyhogy egy okostelefon-alkalmazásnak köszönhetően volt kompaszunk, lényegében kishajós stílusban vitorláztunk. Francesco de Angelis majdnem vaktában diktálta a stratégiát, összesen talán két órát ha aludt.

     

RMSR_2013_2 001_KA.jpg            

Az abszolút győzelemre hajtott ekkor még az Otra Vez, nekik szerda reggel kilencig vissza kellett érniük, hogy begyűjtsék a babérokat. Az IRC2-es csoport jó része még vízen volt, de már nem tudtak javítani a B2 korrigált idején. Minden más csoportban éles küzdelem zajlott, de talán a legkeményebb a máltai egységek között - kategóriákon átívelően. A korrigált idő szerint elsőként hazaérő brigádot ugyanis szintén díjazzák. Jamie Sammut (Unica, MLT): a tegnap szörnyű volt, most jövünk felfelé. A szokásos lasagne vacsorát fogyasztjuk, mi több, a legénység minden tagja beszállt az Unica lasagnefőző versenyébe, jelenleg Matthew Fiorini és Anthony Demajo vezet holtversenyben. Ha minden az előrejelzéseknek megfelelően alakul, még három vacsora nevez, és remélem, hogy egyik finomabb lesz, mint a másik.

       

RMSR_2013_2 002_KA.jpg           

Szerda reggel kilencig tizenhat hajó ért célba, és csak egy feladásra került sor (Bavaria, Anthony Camillieri), ők Trapaniban álltak be a kikötőbe kisebb technikai gondok miatt. A háziversenyben az Oiltanking Juno és az XP-Act egyaránt 37 mérföldre volt a céltól. David Atanasi (Oiltanking Juno): az XP-Act tőlünk jobbra halad, és úgy fest, egészen a célig küzdünk majd egymással. Fárasztó és hosszú éjszaka áll mögöttünk. 16 mérföldre vagyunk a Cominoi-csatornától, ahol szélváltóra számítunk, de nem tudjuk sem az új irányt, sem az erejét, így csak remélni tudjuk, hogy bejön a taktikánk. Próbáljuk a legtöbbet kihozni a hajóból, és közben valamennyit pihenni. Érdekesség, hogy hiába a fej-fej melleti harc, korrigált idő szerint ezidőtájt toronymagasan (13 órával) vezettek az XP-Act előtt. Némiképp hasonlatos volt a helyzet a négykezesek között, ahol a végig vezető TWT UComm pár mérföldre a céltól csak 26 perc előnnyel rendelkezett a 115-tel hátrébb lévő Blucolombre előtt. Aztán délutánra a matekozás egy részét abba lehetett hagyni: hivatalosan is bejelentették, hogy a korrigált idő szerinti abszolút győztes a B2! Nacho Postigo ismét: elszállt az összes elektronika, valószínűleg a második éjszakán a hajóba befolyó víz miatt. Próbáltunk újraindítani a rendszert, de kudarcot vallottunk. Kicsit tartottunk az utolsó éjszakától, de aztán találtunk megoldást: az összes térkép fent volt egy mobiltelefonon, az én készülékem pedig vízálló és van rajta kompasz. Összekötöttük őket, és utóbbit kirögzítettük a kormányos elé - egész jól működött.

 Délután fél négyig huszonhárom célba érkezőt rögzítettek, köztük volt az Oiltanking Juno (4 nap, 3 óra, 58 perc, 5 másodperc), akik ezzel első máltai egységként teljesítették a légvonalban 606 mérföldes távot, majd jött az XP-Act (4 nap, 4 óra, 21 perc, 11 másodperc).

      

RMSR_2013_2 004_KA.jpg        

RMSR_2013_2 003_KA.jpg  

 Csütörtök reggelre ugyancsak megtelt Valletta kikötője, addigra ugyanis már nyolcvanhét hajó ért célba - köztük a négykezes kategória győztese. Méghozzá a Blucolombre, mert hiába nyert abszolútban a TWT UComm, korrigált idő szerint a Massimo Juris - Pietro Luciani kettős örülhetett. Massimo: amikor beneveztem, még teljes legénységben gondolkodtam, de aztán láttam, milyen sok az induló ebben a csoportban, amit jobban szeretek, ezért váltottunk. Ez volt a harmadik közös menetem Pietro-val, egyben a leghosszabb és legnagyszerűbb is. Ebben a néhány napban igazán egyszerű életet éltünk: semmi telefoncsörgés, csak a vitorlázásra koncentráltunk. Nem igazán dolgoztunk váltásokban, ha valamelyikünknek szüksége volt a másikra, csak elkezdte püfölni a decket, az mindig elégnek bizonyult. Pedig a végül második helyre szorulú TWT UComm fedélzetén nem voltak híján a tudásnak: a tulajdonos Marco Rodolfi segítsége Matteo Aguardo volt, aki korábban részt vett a Mascalzone Latino AC-kampányában, mostanában pedig a RÁN2-n bowman. Marco Rodolfi: harmadszor indultam a Middle Sea Race-en, de ez most egészen új élményt adott. Imások a Berenice-szel (a másik hajója, egy Swan 80-as - iSail) menni, ott a kaja is jobb, de ketten megküzdeni egy Class40-essel nagyobb kihívás és a hajókezelésemet is fejleszti. A rövid, de annál intenzívebb időszak alatt rengeteget lehet tanulni.

     

Szolgálati közlemény: kövessetek minket a Facebook-on, akadnak finomságaink, amiket csak azon jelenítünk meg! És ott van még Twitter oldalunk is... 

        

Délután háromkor még tizenkét hajó volt vízen, de ekkorra már a legnépesebb kategória (46 induló egység), a IRC4 győztesét kihirdették: az Otra Vez szerda este ért célba, és a korrigált idők alapján két perccel(!) verte az Eos-t, illetve kilenccel a Pita Maha-t. Edward Gatt Floridia (Otra Vez): tavaly olyan sokszor álltunk egy helyben, hogy elhatároztuk, ez idén egyszer sem fordulhat elő. Gyenge szélben vitorlázni nagyon megterhelő, az egész legénység figyel, még a pihenő csapattagoknak is fel kell kelnie néha és áthelyezkedni a hajó megfelelő oldalára. A kritikus pont a Stromboli után jött el, lehúztuk a nagyvitorlát, helyette a szélkereső vászon ment fel. Elszántak voltunk, hogy menetben tartjuk a hajót, így is lett. Az időjárás idén a nagy dögöknek kedvezett, ez ellen semmit sem tehettünk, így inkább a kategória-győzelemre hajtottunk, amit megszereztünk.

         

RMSR_2013_2 005_KA.jpg        

       

 (fotók: Kurt Arrigo/ROLEX)

 (forrás: rolexmiddlesearace.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr795597888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása