Vasco Vascotto lábainál

2012.10.29. 10:31

 Három hete ért véget Rovinjban az RC 44-es flotta utolsó idei versenye, ami egyben az osztály ezévi világbajnoksága is volt. Az utolsó előtti futamon nagy szerencsémre szemfülességemnek köszönhetően John Bassadone hajójára, a Peninsula Petroleum Sailing Team-re (taktikus: Vasco Vascotto) sikerült felkerülnöm. Itt persze nem arra kell gondolni, hogy titokban felmásztam volna a hajóra még a kikötőben - a szervezők minden futam előtt motorcsónakkal visznek ki egy-egy újságírót, fotóst, szponzort, vagy éppen családtagot a versenyhajókhoz, hogy egy futamot a fedélzetről tapasztalhassanak meg. Mondanom se kell, az érzés leírhatatlan.

 

 

Ott ülni a versenyzők mögött, hallani, ahogy egymással beszélnek, ahogy a taktikus utasításaival, szavaival vezényli a csapatot, mint egy karmester a zenészeit, és ahogy a szénszálas hajó ropogva megfeszül, amikor a vitorlákat állítják - semmihez sem fogható azok számára, akiknek nem volt korábban lehetőségük ilyen vagy ehhez hasonló hajón ülni, vitorlázni.

Sokkal többet nem is szeretnék mindehhez hozzátenni, érdemes végignézni a videókat, amiket a futam közben készítettem. A technikai minőségért elnézést, vágásra nem adtam a fejem, ahogy vannak, úgy tettem fel őket. Jó vitorlázást!

 

  

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr554859210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása