Tizenkilenc országból nyolcvanhárom hajó nevezett, végül hetvenöt vágott neki a 606 mérföldes távnak. Azt már előre lehetett tudni, hogy a navigátorokat megdolgoztatja az idei verseny, mivel az előrejelzés gyenge szelet ígért. Ezen tudás birtokában kelt útra a mezőny 20-án, szombaton, 12-13 csomós dél-keleti szélben.

 

RMSR_2012_004.jpg

 

 Ahogy várható volt, az Esimit Europa 2 azonnal az élre állt. 100 lábas hosszával egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből, lényegében csak technikai probléma akadályozhatta volna meg a csapatot az abszolút elsőségben. Esetleg még az időjárás, hiszen ha nagyon beállnak egy lavórba, az ilyenkor kevéssel lassabb 70+ lábas ellenfelek lekerülhetik őket - de ezt megúszták, bár kétszer rezgett a léc.

 

RMSR_2012_001.jpg

 

 30 órával a rajt után a mezőny jelentős része a Messinai-szorosban bőszelezett észak felé, az EE2 (SLO), RÁN (GBR), Stig (ITA) - mindkettő 72 lábas mini maxi - hármas két csomós sebességgel haladt a Stromboli felé, ráadásul egy mérföldön belül. És volt, amikor a két "kicsi" egyike vezetett.

 

RMSR_2012_003.jpg

RMSR_2012_005.jpg

 

 Steve Hayles, navigátor, RÁN2: trükkös éjszakát zártunk. Voltak időszakok, amikor a kisebb hajók komolyan felzárkóztak. Mi arra törekedtünk, hogy a parttól a lehető legtávolabb legyünk. Az elején ez némi veszteséggel járt, de reggelre javult a kép. El kellett találni, honnan jön a következő szélcsík, és az ellenfélnek azon az oldalán lenni. Mi a Stig-gel játsszottuk ezt.

 Amikor épp tizennyolc hajó volt túl a szoroson, az előnyszámadásos rendszerben a címvédő Artie (MLT, J/122, 2010-ben második és kategóriagyőztes) állt az élen.

 A második napra az Esimit Europa 2 el tudott szakadni két üldözőjétől, és bár a rekorddöntés lehetősége egy pillanatra sem merült fel, nyomták tovább keményen, bízva a hendikepes győzelemben. Félútnál körülbelül negyven mérföld volt az előnyük, aminek jó részét még a Stromboli-nál alapozták meg: a nagy szélcsendben Jordi Cafalat-ot felhúzták az árbocra (ez kb. ötven méter magasságot jelent - iSail), aki a vulkánnál látott több szelet, így a csapat közel húzódott a parthoz. Célba érésüket ekkor kedd éjszakára tették. A fene limányban a RÁN2 fedélzetén elkezdték csökkenteni a fejadagokat. Eközben egy körülbelül 25 hajós boly vánszorgott a Stromboli alatt (a Kohinoor (GER, Carter 55) például tíz óra alatt tíz mérföldet tett meg, viszont megragadták a nyugodt órák adta lehetőséget, és falatoztak egy jót).

 

RMSR_2012_006.jpg

RMSR_2012_007.jpg

 

 Amikor az EE2 kerülte Lapedusa szigetét (70 mérföld a céltól), az üldözők már hárman voltak: a két JV72-eshez csatlakozott a Med Spirit (RUS), és 10 csomós sebességgel haladtak előre. Persze arra kevés esély volt, hogy utolérik a szupermaxit, de egy jó korrigált idejű győzelem még kinézett bármelyiküknek. Eddigre öten léptek vissza a versenytől.

 

RMSR_2012_010.jpg

 

 Majdnem pontos volt a becslés, az Esimit Europa kedd helyett szerda hajnalban (01:13:15) ért célba (teljes menetideje 3 nap, 13 óra, 33 perc, 15 másodperc), begyűjtve zsinórban harmadik abszolút elsőségét. És ez az idő 24 órával rosszabb, mint az eddigi leggyengébbjük. Csak a miheztartás végett: a pályarekordot 2007-ből a Rambler tartja, ez 1 nap, 23 óra, 55 perc, 3 másodperc.

 

RMSR_2012_009.jpg

 

 Jochen Schümann, szkipper, EE2: nagyon hosszú menet volt, reményeink szerint ennél többet sosem fogunk versenyben tölteni. A várakozásoknak megfelelően kevés szél fújt, a Stromboli-nál némiképp ránk is zárt a mezőny, ami egy 100 lábas hajó számára több, mint kellemetlen. Utána azonban szépen elléptünk, és bár párszor megálltunk - a Trapani előtti szigeteknél például nagyon -, azért megnyugtató előnnyel vezettünk.

 Reggel (08:09:56) befutott a RÁN2, és vezetett az előnyszámadásos rendszerben, majd érkezett a Stig (09:27:11). A többiek valahol Trapani és Lampedusa között kavartak friss szélben, ami megcsillantotta a reményt, hogy némelyikük legyőzheti a RÁN-t.

 

RMSR_2012_008.jpg

És a dolog be is jött: csütörtök hajnalban (04:18:15) ért célba a Hi Fidelity (RSA, Welbourne 46), ráadásul olyan előnnyel, ami a még vízen lévőket már kizárta az esélyesek köréből. Mindezt villámlás, viharos pöffök és trópusi eső kíséretében. Ez volt a verseny hatodik napja, eddigre tizenhat hajó teljesítette a pályát, tizenegyen álltak ki és ötvenhatan küzdöttek továbbra is. Péntek kora reggel futott be az első máltai hajó, az Artie, ők a pályajeleknél rögzített idők szerint féltávig vezettek, ám ekkor lemaradtak egy szélcsíkról, amivel a körülöttük levők el tudtak lépni.

 

RMSR_2012_011.jpg

 

 A szombat este ejáró limitidő előtt végül hatvankét hajó ért célba, utolsó értékelhetőként a Dinah (IRL, JOD35) ők 6 napot, 20 órát, 35 percet és 14 másodpercet töltöttek a vízen. Mindezt kettesben! Barry Hurley és Andrew Boyle ugyanis azon öt hajó egyikeként vágott neki a távnak, ahol a legénység csak két főből állt. Meg is nyerték a kategóriát, ahol második lett a Match Point (CRO, Bavaria 42 Match), harmadik az Atame (FRA, Fast 42). DNF-fel végzett a Faiaoahe (FRA, egyedi építés) és a Skipperclub (RUS, Elan 431). Előbbi így festett, amíg még versenyben volt:

 

RMSR_2012_002.jpg

 A díjak pedig... nos, a szponzor egy-egy karórája, valamint a különleges "kupák".

 

RMSR_2012_013.jpg

 

 Komplett végeredmény itt olvasható (és rendezhető különféle szempontok szerint).

 

 (fotók: Kurt Arrigo)

 (forrás: regattanews.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr64875097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.10.29. 17:10:50

a vitorlázáshoz nem értek, de a képek kurva jók.

isail · http://isail.blog.hu 2012.10.30. 07:03:08

@immortalis: örülünk, hogy tetszenek. Igazi profi hozta össze őket, és elég sokat ahhoz, hogy legyen miből válogatnunk. :-)

Ha kérdésed van: isailblogkukacgmailpontcom
süti beállítások módosítása