A napokban Valencia vizein tréningezik az Esimit Europa 2 nevű 100 lábas Maxi, szkipperét a csütörtöki vízre menetel előtt rövid és hosszú távú tervei(k)ről kérdezte a vsail.info munkatársa.Utóbbiak között valamilyen módon mind az America's Cup, mind a Volvo Ocean Race szerepel, de egyikkel kapcsolatban sem születik döntés 2013 vége előtt. Már csak azért sem, mert a riportalany szerint a résztvevők alacsony létszáma miatt mindkét esemény "vergődik".

 

EsimitEuropa_JS_201205_01.JPG

 

 VS: Tegnap Igor Simcic (az EE2 tulajdonosa - iSail) a projekt üzleti és kereskedelmi részéről beszélt. Nézzük most a sport és a vitorlázás oldaláról a kérdést!

 JS: Az hosszú sztori lesz! Simcic elképzelése, hogy egy privát, cégalapú csapatot hozzunk létre, igen fontos. Mint minden hasonló kezdeményezés, ez is függ a szponzoroktól, de szerencsére több nagy európai cég osztozik a vízióban, azt pedig mind tudjuk, hogy a kontinens országaiban "Európa" kiemelt téma. Lehet, hogy nem értünk egyet mindenben, de a végén megállapodásra kell jutnunk, máskülönben csak egy rakat ember leszünk egy hajón külön célokkal, külön elképzelésekkel. Meggyőződésem, hogy egy 20 fős hajó jól szemlélteti, minek kell bekövetkeznie Európában. Így látja az Európa Tanács, a Gazprom és talán pár jövendő támogató is, akik lehetővé teszik, hogy egy 100 lábas Maxinak - amelyik az elektromos csörlőktől a billenthető tőkesúlyig a legmodernebb technikával van felszerelve - lehet egy komplett programja. Talán feltűnt, hogy számtalan ismert arc van a fedélzeten. Európai csapatként együtt vitorlázunk - pont, mint annak idején az Alinghi-n: összegyűjtöttük a legjobb embereket, és sikeresek voltunk. Ennek köszönhető, hogy Juan Villa visszatért, velünk van Cico Rapetti, vagy épp Alberto Bolzan. Régen egymás ellen küzdöttünk, de most ugyanaz a cél motivál valamennyiünket.

 VS: Hogyan fest a 2012-es versenyprogram?

 JS: A fő elemek a mediterrán térség offshore versenyei - bár ezek inkább inshore típusúak: Giraglia, Maxi World Cup, Barcolana. Utóbbi "csak" egy helyi verseny, de óriási érdeklődés övezi, 1000 feletti indulószámmal. A médiával kapcsolatos elvárásainknak abszolút megfelel, egy szimpla versennyel nem lehet többet elérni, mint ott. Mivel üzleti alapon szerveződünk, minden megjelenésünk kell, hogy jelentsen valamit a szponzoraink számára. Szükségünk van a hírverésre, hogy az emberek megismerjék a küldetésünk célját.

 VS: Csak ezeken a versenyeken vesztek részt majd 2013-ban és 2014-ben is?

 JS: Nem. Megyünk más nagy regattákra is, már beírtuk a svéd Gotland Round-ot és az angol Fastnet-et is. Ugyanakkor, ha jelképpé akarunk válni, figyelnünk kell a színvonalra - ez a hajó felszereltségére is vonatkozik. Magasan kell tartanunk a mércét, különben miféle példaképek volnánk? Ahhoz, hogy nyerjünk, edzenünk kell, ezért is vagyunk most itt Valencia-ban. Vannak persze vendégeink, mint például te ma, de a fő cél a gyakorlás és a tanulás. Támogatóink megbízható partnerévé kell válnunk, és győztes csapattá kovácsolódni.

 VS: Ha már szó esett a hajóról: milyen átalakításokat végeztetek a tél folyamán?

 JS: Igazából semmilyeneket. Inkább karbantartó jellegű munkák voltak ezek. Két éve vettük meg Neville Crichton-tól a gépet, azóta felfedeztünk pár hibát, ezeket javítottuk ki. Már csak azért sem vágtunk bele semmilyen nagyobb munkába, mert ez egyedi hajó, nincs mihez hasonlítani. Így inkább arra figyelünk, hogy minden megbízhatóan működjön, például a PLC-rendszer, ami a motort irányítja és gondoskodik arról, hogy a hidraulikus nyomás mindenhol jelen legyen, ahol kell. Ezt jól kell hangolni, mert mindenhol más mértékű erőre van szükség. Nem olyan egyszerű, mint hogy egy ember gyorsabban vagy lassabban teker egy csörlőt, ezt előre be kell programozni, most ezt csináljuk, próbáljuk megérteni, hogyan működik az erő megosztása. Elég kifinomult rendszer, a tél folyamán végeztünk szimulációkat rá, ezúttal élesben teszteljük. Időigényes feladat, és a gyakorlatnak igazolnia kell az elméletet.

 VS: Meddig edzetek itt?

 JS: Azon dolgozunk, hogy Valencia állandó bázissá váljon, mint korábban, például az Audi ALL4ONE esetében. Az America's Cup hátrahagyott telepe jelenleg kihasználatlan, mi megpróbáljuk az összes projektünket ide hozni. Terveink szerint a hajó május 10-én indul Triesztbe, nyíltvízi edzésre, ide június végén térünk vissza. Meg kell állapodnunk a várossal a feltételekről, az infrastruktúra jó, és nekik is érdekük, hogy ne heverjen parlagon. Mi pedig igyekszünk minél többet itt lenni - mert az meg nekünk jó.

 

EsimitEuropa_JS_201205_02.JPG

 

 VS: Igor Simcic tegnap úgy fogalmazott, hosszú távon van esély, hogy akár az AC-n, akár a VOR-on induljatok. Ezekkel kapcsolatban hogy álltok?

 JS: Rosszul tetted fel a kérdést.

 VS: Mi lenne a jó kérdés?

 JS: Nyilvánvaló, hogy bármely sportoló a legjobb elérhető eredményre törekszik - persze a legjobb versenyeken. Az AC egy ilyen csúcs volt, tán most is az, de nem felel meg az összes kritériumnak. Csúcstechnológiás verseny, lesz médiaérdeklődés is bőven, de erőlködnek. Szerintem nincs támogató, akivel el lehetne hitetni, hogy megtérül a befektetése. Most nem több, mint néhány gazdag ember játéka, akik mutogatják magukat, és meg akarnak nyerni egy versenyt.

 VS: Lehet, de az AC mindig ilyen volt, te versenyeztél és győztél ott, egy olyan ember (Ernesto Bertarelli - iSail) csapatában, akit nem neveznék szegénynek.

 JS: Persze, a vitorlázásnak ez a szintje nem a szegényeknek való. Exkluzív sport, de akkor is olyan versenyeket kell rendezni, ahol egyenlőek az esélyek és háromnál több résztvevő van. Az Esimit Europa projektnek 2015-ig rendezettek a  viszonyai, így amikor 2013-ban véget ér a Kupa, meglátjuk, hogyan alakul az élet, és, ha kell, átalakítjuk a programot. Sportemberként előre akarok menni, nem hátra. Úgyhogy innen, ahol most vagyunk, inkább egy hosszútávú, földkerülő verseny lehet a következő lépés.

 VS: A Volvo Ocean Race-re gondolsz...

 JS: Most épp az is küszködik. Még azt sem tudjuk, megtartják-e a jelenlegi lebonyolítási rendet. Ha konkrétan rákérdezel, a VOR bajban van, az AC bajban van, egyikhez sem csatlakoznánk. Biztos vagyok benne, hogy mindkettőnek van jövője, és megfelelő döntéseket hoznak, akkor pedig mi is kitalálhatjuk, mit akarunk csinálni. Az erő velünk van, és ha rendelkezésünkre áll egy százlábas hajó, nyilván nem akarunk húszlábasok között versenyezni. Biztosnak kell lennünk abban, hogy nagy esemény lesz, nagy hajókkal.

 VS: Nagy hajók... nem tudom kihagyni, hogy megkérdezzem: mit gondolsz az AC72-esről? AC-győztes szkipperk vagy, nem hiszem, hogy túl sok nálad kvalifikáltabb ember lenne ebben a témában.

 JS: Még nincs véleményem, mert nem láttam őket vitorlázni. :-) A merev szárny és a többtestűek egyértelműen mutatják a technológiai orientáltságot, de szerintem kevéssé praktikusak eseményszervezés és résztvevők szempontjából. Azt sem hiszem, hogy reprezentálnák a szélesebb vitorlás közönséget. A Nápolyba látogató vitorlázok közül sem értették sokan, mi történik éppen. Állandóan ment a kérdezősködés, hogy épp ki nyert micsodát, mert volt, ugye, a sebességi verseny, a párosverseny, a mezőnyverseny. Nehéz átlátni. Azt értik, hogy a hajók gyorsak, de ennyi - és ez nem elég. Számomra a vitorlázás nem csak a cirkuszról, a sebességről és az ütközésekről szól. Pedig most ezek a szempontok erősek, mert a hajók gyorsak, erőteljesek és megnőtt a sérülésveszély - hajó és ember számára egyaránt. A vitorlázás egy biztonságos sport volt, ezt az AC és a VOR szervezőinek is szem előtt kellene tartania. Amiről szólni kéne, az a természet, a csapatmunka és a megbízhatóan működő technika. Ezek fontos értékek, és a vitorlázásnak magában kellene hordoznia őket. Szerintem a vitorlázás sokkal alkalmasabb a nagyvállalatok értékeinek bemutatására, mint más sportok, például a futball.

 Azt milliók követik, mert minden kissrác szereti rúgni a labdát, de a multi cégek számára a vitorlázás sokkal többet tehetne, mint napjainkban. Kicsit le vagyunk maradva a hozzáállásunkkal, de biztosan lesz fejlődés. Nehéz lesz, most még alapvetően a tulajdonosokra alapozunk, ők pedig komoly szponzorok, hiszen, gondolj csak bele, egy 20-25 fős hajó kitesz két focicsapatot. Nincs semmi bajom ezekkel az emberekkel, hiszen imádják a vitorlázást, elkötelezettek felé és 20-25 főt "támogatnak". De ha át akarjuk alakítani ezt a világot, meg kell értenünk, hogy az üzleti szempontoknak helyet kell adnunk, hosszú távon azok hoznak folyamatosságot az egyes regatták és a sportág egésze számára.

 VS: AZ Esimit Europa 2 legénysége elnyerte már végleges összeállítását?

 JS: Igen, megvan a végső felállás, de egy ekkora csapatnál a tartalékokra is gondolni kell. Idén 17-18 fővel próbáljuk megvitorlázni a hajót, ez komoly csökkenés tavalyhoz képest.

 VS: Mi az ideális létszám?

 JS: Olyan nincs. Nekiindulhatsz 12 emberrel, ha épp kicsi a szél, de amint frissül, és esetleg valami gond is felmerül, örülnél 30-nak is! Meg kell találni a középutat, ezen is most dolgozunk, olyan embereket keresünk, akik több feladat ellátására alkalmasak és technikailag is magasan képzettek. Az a cél, hogy egyre kisebb legénységgel menjünk, és azt hiszem, jól haladunk efelé. De akkor is kell tartalék, bárki megbetegedhet, lesérülhet vagy épp nem ér rá. Körülbelül 50 napot vitorlázunk egy évben, így a csapat tagjainak máshol kell edzeniük, a tudásukat csiszolniuk. Szóval, ha bárki kiesik, azonnal kell találnunk egy beugrót, lehetőleg azonos képességekkel. Így alakul majd ki a 25 fős keret, amelyik mindig ugrásra kész, és belőlük válogatjuk a fedélzetre kerülő 18 főt. Lassú folyamat ez, nem is kell máról-holnapra készen lennünk. Most húsznál járunk, de az év folyamán ez feljebb megy.

 VS: Végezetül essék szó a TP52-esről. Idén is indultok?

 JS: Hogyne! Már átalakítottuk a hajót, IRC52-esként megyünk vele. Az Audi számára a Kieler Woche és a Copa del Rey a legfontosabb események. Előbbi óriási regatta, ami a látogatók számát és a médialefedettséget illeti, a cég vitorlás képviselőiként nem hagyhatjuk ki. A Copa del Rey a spanyol Audi számára kiemelkedő verseny, ők a fő támogatóink.És indulunk az 52 Super Series-ben is, hogy eddzünk és összemérjünk a többi TP52-es és IRC52-es csapattal.

 VS: Szerinted van a TP52-es osztálynak jövője?

 JS: A TP52-es egyike legjobb hajóknak, amihez valaha közöm volt. Ha egy 100 lábashoz hasonlítod, akkor persze kicsi, de a versenyhajó kategóriában éppen megfelelő. Olyan, mint egy versenyló, gyors, dinamikus, jó vele vitorlázni, és kezes 30 csomó feletti szélben is. Hiszem, hogy az osztálynak van jövője, de változtatni kell a hozzáállásunkon, ha azt akarjuk, hogy nőjön a mezőny. Számomra az nem sport, ahol nincs elég résztvevő. Mindenki győzni akar, de ha elég sok az ellenfél, a harmadik hely is értékessé válik. Ha csak négy csapat van, mint az AC-n, mit ér a harmadik hely? Utolsó előtti vagy. Nincs értéke, és ezt érzed is. Amíg kiélezett a küzdelem és sok az ellenfél, nincs semmi baj a bronzéremmel. De ha csökken a létszám, már rosszul fest. Ez gond, szerintem egy vitorlás versenyhez kell legalább 10 hajó. Akkor jut izgalom mindenkinek.

 

EsimitEuropa_JS_201205_03.JPG

 

(fotók:Pierre Orphanidis)

(forrás: vsail.info)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr704488342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása