A China Team megjelenésével kilencre emelkedett az Extreme Sailing Series indulóinak száma. A gyenge szeleiről ismert Csingdao (a 2008-as Olimpia vitorlás versenyeinek helyszíne) adott otthont pár napra az utazó cirkusznak.

X40_2012Act2_01b.JPG

 Az első napon (április 17.) hat futam zajlott a hullámtörő gát külső oldalán, épp csak karnyújtásnyira a nézőktől. Roman Hagara (AUT), szkipper, Red Bull Sailing Team: a nagyon gyenge szélben nem volt könnyű dolgunk. Mindez megfejelve az áramlással. Ha jól helyezkedtél a rajtnál, az közelebb vitt a sikerhez. A nap végére kicsit frissült, így már ki tudtuk emelni a luv oldali testet a vízből.

 A már említett China Team egy negyedik hellyel hívta fel magára a figyelmet - valamint két akrobatamutatvánnyal. Phil Robertson (AUS), szkipper: Imádtuk ezt a napot! Sok pozitív elemet emelhetünk ki a mai dolgok közül, és tulajdonképpen elégedettek vagyunk az eredménnyel, még ha néhányan vettünk is úszóleckéket, ami nem segített. A legjobb futamunkban az utolsó pályajelhez közeledtünk, amikor elvesztettük Nick-et (Nick Catley bowman- iSail) az orrból. Az szíven ütött. A második bénázó én lettem, ráadásul nem is futamon: a kormányon akartam megszerelni valamit, és egyszerűen kiestem egy perccel a rajt előtt. Szóval lenne okunk a csalódottságra, de inkább örülünk.

X40_2012Act2_02.JPG

 Hat futam után az első három:

1.: Red Bull Sailing Team (AUT) Roman Hagara, Hans Peter Steinacher, Matthew Adams, Graeme Spence, Pierre Le Clainche 47 pont
2.: The Wave, Muscat (OMA) Leigh McMillan, Ed Smyth, Pete Greenhalgh, Hashim Al Rashdi, Rachel Williamson 44 pont
3.: GAC Pindar (GBR) Ian Williams, Mark Ivey, Mark Bulkeley, Adam Piggot, Andrew Walsh 37 pont

 Második nap (április 18.): partmenti vitorlázás (stadium sailing). A felfokozott hangulatra jellemző volt a 11 megismételt rajt - nyolc futamon! A Fushan-öbölben bonyolított menetek 12 csomós szélben zajlottak, ám a part közelébe helyezett kreuzbójánál nehezítette a leejtést, hogy a toronyházak alkotta csatornában ez felment 17-re. Mindenki rengeteget hibázott de az Oman Air és a Groupe Edmond de Rotschild valamelyest fel tudott zárkózni a vezető trió mögé.

X40_2012Act2_03.JPG

 Hervé Cunningham (FRA),nagyvitorla-állító, Groupe Edmond de Rotschild: nem állunk rosszul, de nagyon sokat hibáztunk. Össze kell kapnunk magunkat, ha jó eredményt akarunk elérni. Roman egy lépéssel előttünk jár, kiváló a csapata, gyors a hajója, semmire sem megyünk ellene, ha így folytatjuk.

X40_2012Act2_04.JPG

 Tizennégy futam után az első három:

1.: Red Bull Sailing Team (AUT) Roman Hagara, Hans Peter Steinacher, Matthew Adams, Graeme Spence, Pierre Le Clainche 90 pont
2.: The Wave, Muscat (OMA) Leigh McMillan, Ed Smyth, Pete Greenhalgh, Hashim Al Rashdi, Rachel Williamson 83 pont
3.: Oman Air (OMA) Morgan Larson, Will Howden, Charlie Ogletree, Nasser Al Mashari, Max Bulger 79 pont

A harmadik napon (április 19.) aztán elkezdett keveredni a mezőny, az Ian Willimas (GBR) kormányozta GAC Pindar például az ötödik helyről kapaszkodott fel a dobogóra, a The Wave - Muscat pedig átvette a vezetést. A mindehhez szükséges lehetőségekről a megrendezett nyolc futam gondoskodott, melyek végén a vezető hármas 10 ponton belül volt.

X40_2012Act2_05.JPG

 Roman Hagara, némi csalódottsággal a hangjában: nem ez volt a legjobb napunk. Volt pár rossz rajtunk, és a pöfföket is nehezen találtuk el, így aztán hibát-hibára halmoztunk. De legalább még mindig az első hely közelében vagyunk. Holnap nagy nap lesz! Az utolsó pillanatig küzdeni fogunk, aztán meglátjuk, az mire elég. Mindenkinek vannak jó és rossz napjai, mi most kipipáltuk a rosszat, reméljük, holnap a jó jön.

 Leigh McMillan, szkipper, The Wave - Muscat: az első öt elég közel van egymáshoz, bárki nyerhet. Itt 10-12 pont különbség nem jelent semmit. Ha jól vitorlázunk, van esélyünk, így erre fogunk törekedni.

X40_2012Act2_06.JPG

 Huszonkét futam után az első három:

1.: The Wave, Muscat (OMA) Leigh McMillan, Ed Smyth, Pete Greenhalgh, Hashim Al Rashdi, Rachel Williamson 139 pont
2.: Red Bull Sailing Team (AUT) Roman Hagara, Hans Peter Steinacher, Matthew Adams, Graeme Spence, Pierre Le Clainche 131 pont
3.: GAC Pindar (GBR) Ian Williams, Mark Ivey, Mark Bulkeley, Adam Piggot, Andrew Walsh 129 pont

 A záró napon (április 20.) hét futam ment le, vagyis 29 futam alapján  hirdettek győztest. Ami érdekes, hogy csak az utolsó (ami dupla pontért megy) döntött a második hely sorsáról. Mindezt megfejelte az előrejelzés, mely folyamatosan erősödő szelet jósolt, és egy tavalyi, négy borulással végződő versenynap emlékképét idézte fel többekben. A Red Bull gyengén kezdett, így elszálltak a reményeik, hogy győznek, de kapartak keményen az ezüstért. A The Wave - Muscat futamgyőzelemmel nyitott, menő formájukat végig tartották, így komoly előnnyel kezdték a befejező futamot.

X40_2012Act2_07.JPG

 Leigh McMillan: szenzációs dolog, hogy nyerni tudtunk. Így most van egy második és egy első helyünk, ami azért elég jó. Nem nagyon számítottunk erre a sikerre, a Red Bull Sailing Team végig kiválóan vitorlázott, és keményen szorongatott minket.

 Huszonkilenc futam után a végeredmény:

1.: The Wave, Muscat (OMA) Leigh McMillan, Ed Smyth, Pete Greenhalgh, Hashim Al Rashdi, Rachel Williamson 189 pont
2.: Red Bull Sailing Team (AUT) Roman Hagara, Hans Peter Steinacher, Matthew Adams, Graeme Spence, Pierre Le Clainche 174
3.: Groupe Edmond de Rothschild (FRA) Pierre Pennec, Jean-Christophe Mourniac, Hervé Cunningham, Bernard Labro, Romain Petit 171
4.: GAC Pindar (GBR) Ian Williams, Mark Ivey, Mark Bulkeley, Adam Piggot, Andrew Walsh 164
5.: Oman Air (OMA) Morgan Larson, Will Howden, Charlie Ogletree, Nasser Al Mashari, Max Bulger 162
6.: ZouLou (FRA) Loick Peyron, Philippe Mourniac, Jean-Sébastien Ponce, Bruno Jeanjean, Patrick Aucour 158
7.: SAP Extreme Sailing Team (DEN) Jes Gram-Hansen, Rasmus Kostner, Pete Cumming, Christian Kamp, Jonas Hviid 130
8.: Alinghi (SUI), Pierre-Yves Jorand, Tanguy Cariou, Nils Frei, Yves Detrey, Charles Favre 129
9.: China Team (CHN) Phil Robertson, Garth Ellingham, Kit Cheng, Nick Catley, Xiaqun Song 74

X40_2012Act2_08.JPG

 Az összetett állása:

1. The Wave, Muscat (OMA) 19 pont
2. Groupe Edmond de Rothschild (FRA) 16
3. Red Bull Sailing Team (AUT) 16
4. Oman Air (OMA) 16
5. GAC Pindar (GBR) 13
6. ZouLou (FRA) 10
7. SAP Extreme Sailing Team (DEN) 7
8. Alinghi (SUI), 7

(fotók: Lloyd Images)

(forrás. extremesailingseries.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr244468175

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Vitorlázás blogajánló 2012.04.24. 16:36:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Vitorlázás blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása