A kör vége - Audi MedCup

2011.09.20. 16:36

Bár a címben leírtak eléggé képzavarosak, attól még a tény tény marad: az ötödik állomással múlt héten véget ért az idei MedCup Circuit. Összetettben győzött a Quantum Racing és az Iberdrola, de Barcelona-ban csak egyikük tudott a dobogó tetejére állni.

 

AudiMedCup_Barcelona_01.JPG

2007 után most volt újra igazán szoros a verseny, hiába vezetett szinte a kezdetektől az USA-ból érkezett csapat, ide mindössze 3.5 pontos előnnyel érkeztek. Nyomukban ott lihegett a Bribón, akik a hazai vizeken dupla erővel próbáltak bizonyítani. Ez tulajdonképpen sikerült is, másodikak lettek, csak az utolsó futamban elért hetedik helyükkel maradtak le a csúcsról, ott ugyanis a RÁN negyedik helyen ért célba, és ezzel két pontot rájuk vert (Figyelem: tulajdonos kormányossal! - iSail).

 A vízi események zárásaként megható körülmények között búcsúztatták a Bribón-t a vetélytársak - mindezt alig pár méterre klubjuktól, a Real Club Nautico de Barcelona-tól.

AudiMedCup_Barcelona_04.JPG

José Cusí (ESP), tulajdonos-szkipper, Bribón (ESP): a Quantum Racing nyerte az első futamot, aztán utolsó lett a másodikban. Fantasztikus volt visszatérni a kikötőbe, mindenki gratulált, és támogatásáról biztosított. Ez volt a Bribón utolsó regattája. 38 év alatt rendkívül sok győzelemmel ajándékoztuk meg Spanyolországot, és ez boldoggá tesz bennünket. A hajó visszavonul, de én nem, valami egyszerűbb osztályban folytatom a vitorlázást. Az utolsó befutásunk után pár perccel telefonhívást kaptam: a király volt, és gratulált a második helyünkhöz, amit ilyen komoly versenyen, ráadául hazai vizeken értünk el. A csapatom felajánlotta nekem a hajó zászlóját, amelyiket mindig a hajó farán viseltünk, és a szívünkben is állandó helye volt. Büszkén hordtuk. Most valamennyien aláírták.

 

Ignacio Triay (ESP), trimmer, Bribón (ESP): nehéz szavakat találnom. Emlékszem, amikor 1994 februárjában elkezdtem ebben a csapatban vitorlázni. Nehéz megfogalmaznom, mit érzek az utolsó napon. Jó időbe telik majd, mire valóban felfogom, mit is vittünk véghez ebben a szezonban. A média és az ellenfelek hozzánk való viszonya igazán meghatott. Gratulálni szeretnék a győzteseknek: a Quantum Racing megérdemelten nyerte az összetett versenyt, a RÁN pedig kiválóan vitorlázott ebben a fordulóban. A második állomás után hatodikak voltunk, végül másodikak lettünk. Nagy ajándék ez a tulajdonosnak és Őfelségének is.

Ed Reynolds (USA), projekt- menedzser, Quantum Racing (USA): mindent egybevéve ez volt a legizgalmasabb MedCup. Amikor a fiúk padlóra kerültek, és fel kellett állniuk, fel tudtak. Az egész szezonban védekező pozícióban voltunk, hátunkon a célkereszttel, hiszen nyertünk a nyitó eseményen Cascais-ban, onnantól mindenki minket akart elkapni. Egyszerűen utálok veszíteni, úgyhogy most nagyon megkönnyebültem.

 

AudiMedCup_Barcelona_06.JPG

 

José Maria Torcida (ESP), szkipper-kormányos, Iberdrola Sailing Team (ESP): a szezon végére tisztán látszik, mennyit ért a befektetett munka, különösen az, amit a vitorlákkal végeztünk. Az első pillanattól komolyan vettük a feladatot, jól kezdtünk, és megtartottuk az előnyünket. Ez már csak azért is fontos volt, mert tudtuk, hogy a többiek sokat fognak fejlődni, ahogy telik az idő. A végére egészen szoros lett a mezőny. Boldogok vagyunk az eredményünk és a jó csapatmunka miatt, az utóbbi alapozta meg az előbbit. Ami a hajót illeti, fényes jövő áll előtte: könnyen és jól vitorlázható, nem mellesleg kiváló minőségben van megépítve. Megmutatkozott, hogy izgalmas versenyeket lehet benne vívni. Egy 10-12 hajós mezőny igazán látványos lenne. Bár az összetett versenyt már az utolsó előtti napon megnyertük, továbbra is koncentráltunk, mert spanyol helyszínen még sosem voltunk elsők. Így viszont stílusosan búcsúzunk az idei MedCup-tól.

 

AudiMedCup_Barcelona_05.JPG

 

Niklas Zennström (SWE), szkipper, RÁN (SWE): remek utolsó nap volt, feszültséggel teli futamokkal. A Quantum jól rajtolt az elsőben, és a Bribón elcsípett egy pontot tőlünk. A második futam még keményebbre sikeredett, a Bribón egy ponton előttünk járt, de aztán visszatértünk a kályhához, úgy vitorláztunk, ahogy korábban is: nyugodtan, mosolyogva. Elégedettek vagyunk a győzelemmel, magunknak és mindenki másnak is megmutattuk, hogy folyamatosan javultunk. Gratulálok a Quantum Racing-nek, ők aztán tényleg kiválóak voltak.

 

AudiMedCup_Barcelona_02.JPG

 

AudiMedCup_Barcelona_03.JPG

 

 

 

Conde de Godó City of Barcelona Trophy


TP52 (9 futam után)

1. RÁN (SWE), 2+1+1+2+5+8+1+4+4=28 pont

2. Bribón (ESP), 1+3+3+1+2+4+6+3+7=30

3. Quantum Racing (USA), 3+2+2+7+7+1+2+1+8=33

4. Audi Sailing Team powered by All4One (GER/FR), 6+8+6+5+3+2+3+2+2=37

5. Container (GER), 4+7+5+4+1+6+7+5+5=44

6. Synergy Russian Sailing Team (RUS), 8+4+8+3+4+3+4+7+3=44

7. Audi Azzurra Sailing Team (ITA), 5+5+4+8+8+5+5+1+6=47

8. Gladiator (GBR), 7+6+7+6+6+7+8+8+6=61

Soto40
(9 futam után)

1. Iberdrola Team (ESP), 1+1+3+2+1+5+1+1=15 pont

2. Iberostar (ESP), 2+4+1+1+3+4+4+4=23

3. Ngoni (GBR), 5+3+2+3+4+1+5+2=25

4. www.cruiser-racer.com (ESP), 4+2+4+5+6+2+2+3=28

5. Bigamist (POR), 3+5+6+4+2+3+6+5=34

6. www.visitmalta.com (ESP), 6+6+5+6+5+6+3+6=43

7. XXII (EUR), 8 (DNC) +8 (DNC)+8 (DNC)+8 (DNC)+8 (DNC)+8 (DNC)+8 (DNC)+8 (DNC)=64

 

Legjobb tulajdonos kormányos: Tony Buckingham (GBR), Ngoni (GBR)

 

 

(fotók: 1, 3, 4, : Guido Trombetta; 2: Horatio Franco; 5: Ian Roman; 6: Nico Martinez)

(forrás: medcup.org)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr513439730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása