Az RC44-es osztály észak-amerikai bemutatkozó versenye zajlik Miami-ban, a párosversenyek egy részén már túl vannak a csapatok. Meg az első komolyabb káron is.

 

20 csomó feletti szél észak-nyugatról, amiben a hajók 17-20 csomós sebességet is elérnek. Nem véletlenül imádja mindenki a helyszínt. Ez a Miami-ba vezető mesterséges csatornától (Government Cut) északra elhelyezkedő öböl.

14 egység vágott neki a küzdelmeknek, két hetes csoportra osztva. Az Alfa jelűt Cameron Appleton vezetésével (és 5-1-es aránnyal) a Team Aqua vezeti, második a Team Sea Dubai (Harm Müller-Spreer és Markus Wieser), ők 6-0-ás teljesítményt nyújtottak, de a bírók levontak tőlük egy pontot (ütköztek a Synergy-vel). Bravo-éknál is elég az 5-1 a vezetéshez, ezt az Artemis érte el, kormánynál Terry Hutchinson.

Utaltunk a bevezetőben némi balesetre, ennek során az Islas Canarias Puerto Calero bukott be egy komplett árbocot. Első futamukban történt az eset, hallgassuk Daniel Calero-t: épp befejeztük a halzolást, amikor nagy reccsenést hallottunk. Semmit sem tehettünk, hogy megmentsük az árbocot.

 

Szárnyaszegett fekete madár.

 

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az Osztályszövetség ilyen esetekre tart készenlétben új szerelvényeket, így a csapat neki is állt a cserének.

Alfa-csoport
1. Team Aqua (UAE) Chris Bake/Cameron Appleton - 5-1, 5 pont

2. Team Sea Dubai (UAE) Harm Müller-Spreer/Markus Wieser - 6-0, 4 *

3. Synergy Russian Sailing Team (RUS) Maxim Logutyenko/Jevgenyij Neugodnyikov - 2-3, 2

3. No Way Back (NED) Pieter Heerema/Ray Davies - 4-2, 2 *

3. Katusha (RUS) Gennagyij Timcsenko/Paul Cayard - 2-4, 2

6. Peninsula Petroleum (ESP) John Bassadone/Inaki Castaner - 1-4, 1

7. Islas Canarias Puerto Calero (ESP) Daniel Calero/Jose Maria Ponce - 0-6, 0

(* pontlevonás)

Bravo-csoport
1. Artemis (SWE) Torbjörn Tornqvist/Terry Hutchinson - 5-1

2. Mascalzone Latino (ITA) Vincenzo Onorato/Francesco Bruni - 4-1

3. BMW ORACLE Racing (USA) Larry Ellison/Russell Coutts - 4-2

4. 17 (USA) William Douglass/James Spithill - 4-2

5. Ceeref (SLO) Igor Lah/Rod Davis - 2-4

6. Ironbound (USA) David Murphy/Ian Williams - 1-4

7. AEZ RC 44 Sailing Team (AUT) René Mangold/Christian Binder - 0-6

Terry Hutchinson, Artemis: hihetetlenül nehéz nap volt. Senki sem hibázott, ami annak is köszönhető, hogy Dubai után itt tudtunk újra edzeni az első versenynap előtt - ez pedig fizetett. Nagy élmény a Government Cut-tól északra vitorlázni, a pálya mindkét oldala jó tudott lenni.

Ian Williams, Ironbound: a hajó fantasztikus. Az a legjobb, hogy csak nyolcan vagyunk a rengeteg tennivalóra. Mindenkinek számít a súlya, és folyamatosan figyelni kell arra, ami körülöttünk történik, csak így tudunk mindent jókor és jól csinálni. Csapatként kell hiba nélkül működni, ez igazi kihívás.

 

További fotók itt elérhetők.

 

(forrás: ScuttleButt)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr123439641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása