A negyedik napra, szombatra az erős szél is megérkezett Cartagena-ba, ahol addig az afrikából észak felé terjedő hőhullámnak köszönhető az első napokban inkább gyengébb szele fújtak, ráadásul csütörtökön, az év legmelegebb napján Spanyolországban, még kényszerszünetet is kellett tartania  a TP 52-es és a GP 42es flottának, mivel a szél nem volt képes tartósan négy csomó fölött maradni.
Szombatra aztán már ötös szélben mehettek ki a vízre a csapatok. A kondícióknak megfelelően az ilyenkor örök nyertesnek tűnő Emirates Team New Zeland át is vette a vezetést az addig vezető brit Team Origintől.
Dean Barker szabályosan leiskolázta ellenfeleit a szombati pálya- és csodálatosan a part mentén megrendezett túra futam alatt. A 20 csomó feletti szélben Barker és csapata mindkét futamot első helyen hozta.
Míg a pályaversenyen az addig az összetettben élen járó Team Origin másodikként futott be, a túra futamon anyaghiba miatt már csak utolsóak lettek, aminek köszönhetően elvesztették elsőségüket.
Összetettben az új zélandiak mögött továbbra is másodikak a britek, harmadik pedig az első nap nyertese, az argentín Matador.
A GP 42-eseknél a szombati napon három futamot is rendeztek, amelyeken az olasz Roberto Monti és AIRESSENTIAL nevű hajója teljesített a legjobban: míg az első futamon harmadikként értek be, addig a második és a harmadik futamot már elsőként hozták.
Az összetettben ezzel át is vették a vezetést, mögöttük pontegyenlőséggel a britt Península Petroleum, harmadik pedig a Madrid-Caser Segur

A negyedik napra, szombatra az erős szél is megérkezett Cartagena-ba, ahol addig az Afrikából észak felé terjedő hőhullámnak köszönhetően az első napokban inkább csak gyengébb szelek fújtak. Ráadásul csütörtökön, az év legmelegebb napján Spanyolországban, még kényszerszünetet is kellett tartania  a TP 52-es és a GP 42es flottának, mivel a szél nem volt képes tartósan négy csomó fölött maradni.

Hétvégén aztán már ötös szélben mehettek ki a vízre a csapatok. A kondícióknak megfelelően az ilyenkor örök nyertesnek tűnő Emirates Team New Zeland át is vette a vezetést az addig élen álló brit Team Origintől. Dean Barker szabályosan leiskolázta ellenfeleit a szombati pálya- és csodálatosan vitorlázott a part mentén megrendezett túrafutam alatt.

 

A negyedik napra, szombatra az erős szél is megérkezett Cartagena-ba, ahol addig az afrikából észak felé terjedő hőhullámnak köszönhető az első napokban inkább gyengébb szele fújtak, ráadásul csütörtökön, az év legmelegebb napján Spanyolországban, még kényszerszünetet is kellett tartania  a TP 52-es és a GP 42es flottának, mivel a szél nem volt képes tartósan négy csomó fölött maradni.
Szombatra aztán már ötös szélben mehettek ki a vízre a csapatok. A kondícióknak megfelelően az ilyenkor örök nyertesnek tűnő Emirates Team New Zeland át is vette a vezetést az addig vezető brit Team Origintől.
Dean Barker szabályosan leiskolázta ellenfeleit a szombati pálya- és csodálatosan a part mentén megrendezett túra futam alatt. A 20 csomó feletti szélben Barker és csapata mindkét futamot első helyen hozta.
Míg a pályaversenyen az addig az összetettben élen járó Team Origin másodikként futott be, a túra futamon anyaghiba miatt már csak utolsóak lettek, aminek köszönhetően elvesztették elsőségüket.
Összetettben az új zélandiak mögött továbbra is másodikak a britek, harmadik pedig az első nap nyertese, az argentín Matador.
A GP 42-eseknél a szombati napon három futamot is rendeztek, amelyeken az olasz Roberto Monti és AIRESSENTIAL nevű hajója teljesített a legjobban: míg az első futamon harmadikként értek be, addig a második és a harmadik futamot már elsőként hozták.
Az összetettben ezzel át is vették a vezetést, mögöttük pontegyenlőséggel a britt Península Petroleum, harmadik pedig a Madrid-Caser Segur

A 25 csomós szélben Barker és csapata mindkét futamot első helyen hozta. Míg a pályaversenyen az addig az összetettben élen járó TeamOrigin másodikként futott be, a túrafutamon anyaghiba miatt már csak utolsóak lettek. Az egyik pályajelnél elszállt a vorstagjuk, így visszafele már csak grósszal tudtak haladni. Mivel a 22 mérföldes túraverseny másfélszeres szorzóval számít a versenyben, Ben Ainslie-ék összetettben is elvesztették elsőségüket.

Összetettben az új-zélandiak mögött továbbra is másodikak a britek, harmadik pedig az első nap nyertese, az argentín Matador.

 

Az alábbi bónusz videón, amelyet a Valencia Sailing bloggere, Pierre Orphanidis készített, a szombati nap második futamából kaphatunk egy kis ízelítőt, amint a Matador küzd a hullámokkal:

A GP 42-eseknél a szombati napon három futamot is rendeztek, amelyeken az olasz Roberto Monti és AIRESSENTIAL nevű hajója teljesített a legjobban: míg az első futamon harmadikként értek be, addig a második és a harmadik futamot már elsőként hozták.Az összetettben ezzel át is vették a vezetést, mögöttük pontegyenlőséggel a brit Península Petroleum, harmadik pedig a Madrid-Caser Seguros.

További képek erre.

Forrás: Valencia Sailing, Juan Pablo Cadario blogja

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr763439597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása