Hírblokk

2010.05.19. 15:43

Jessica Watson túl fiatal, tervezői tanácskozás, sátrak.

 

 

- Nincs egy hete, hogy befejezte Földkerülését (bár még megy a vita, hogy hivatalosan elfogadják-e annak), az ifjú hölgy máris megkapta következő feladatát: a hajó tulajdonosa egy csak nőkből álló csapatot szeretne indítani a 2010 Sydney-Hobart versenyen, a kormánynál a 17. életévét május 18-án betöltő Jessica állna. Csakhogy a Versenykiírás szerint az alsó korhatár 18 év! Mindez a tragikus véget ért 1998-as esemény óta van így. És mindenkit, aki eddig nem felelt meg ennek a követelménynek, vissza is utasítottak. Kérdés, mi lesz most, hiszen az eddigiek közül senkinek sem volt annyi tengeri mérföld gyakorlata, mint Miss Watson-nak.

Egy kör bezárult.

 

- Rolf Vrolijk is megjelent azon az ötletbörzén, ahol körülbelül 20 tervező cserélt eszmét a 34. America's Cup lehetséges hajójáról. Az ő munkája az Alinghi katamaránja (és két korábbi győztes hajó), így részvétele felfogható a svájciak puhatolózásának is, ám nem tudni, hogy a csapatot képviselte, avagy szabadúszóként ment el.

 

Rolf_Vrolijk.JPG

 

- Egy korábbi felhívásnak eleget téve a North Sails Australia közreműködésével 76 sátor készült a földrengés sújtotta ország lakói részére. Lehasznált vitorlákat szabtak át kissé, hogy lakóhely válhasson belőlük. És hogy honnan jött az alapanyag? Szerintünk ismerősek a nevek: RÁN, Love and War, Lahana, Anger Management.

 

 Haiti street tents.jpg

 

(forrás: Sail-World)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr823439549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása