Az ötödik futam megnyerése után a helyi egység, a Bribon az első helyen áll összetettben. Végig nagyon jól érezték a ritmust, és a befutóban majdnem másfél perc előnyük volt a második előtt.

 

Már az első pályajelet is vezető pozícióban vették, a Matador követte őket a 6-7 csomós szélben. Folyamatosan távolodtak a többiektől, végül 1 perc 24 másodperccel verték meg a remekül hajrázó Synergy-t, akik fél percet jöttek föl az utolsó szakaszban, megelőzve a Matadort és a Quantum Racing-et. Közöttük mindössze egy másodperc volt a különbség.

Ezen a napon az Artemis mutatta be, mennyire kiélezett küzdelem zajlik, és mennyire nem szabad hibázni, különben csak a csoda segíthet: egy közepes rajt után végül nyolcadikként értek be, így az összetettben a harmadik helyre csúsztak vissza.

Másnap túraverseny következett (volna), melynek pontjait másfélszeres súllyal veszik figyelembe. A rajtnál fújó 10 csomó körüli szél az első pályajel (Enterrocat) közelében 2-3 csomóra gyengült, így a Rendezőség a futam érvénytelenítése mellett döntött. Így sem telt események és izgalmak nélkül a nap, a Nemzetközi Zsűri ugyanis újratárgyalta azt az óvást, amely a Matador második futamból történő kizárásával végződött, és visszaadta számukra első helyüket, így pontazonossággal másodikak a Quantum Racing-el.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr813439403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása